Tihanyba kirándultunk a polgármester invitálására

[Egyesületi hírek] 2017. október 2. | Bajdó Bettina
Vlasich Krisztián polgármester, egyesületi elnök szervezésében október 1-jén, vasárnap lehetőségük adódott Csepreg Városáért elkötelezett polgárainak, hogy megnézzék Tihany nevezetességeit. A kirándulás és csapatépítés immár hagyományosnak mondható, hiszen ez volt a 4. ilyen alkalom, s az első olyan, melynek szervezésébe egyesületünk is bekapcsolódott.
Tihanyba kirándultunk a polgármester invitálására

Mint azt megtudtuk, nem ez az első ilyen közösségépítő program, mely a polgármester kezdeményezésére jött létre. Először Budapestre kirándultak a helyiek, tavaly decemberben pedig Bécs nevezetességeit és a híres adventi vásárt nézték meg. Tavasszal a szlovák fővárost, Pozsonyt fedezték fel, s mivel mindegyik kirándulás nagyon népszerű volt, s jó hangulatban telt, így nem is volt kérdés, hogy megszervezzék-e a mostanit is.

A csapat vasárnap reggel indult el Csepregről, az első megálló Balatonfüred volt, ahol a Tagore-sétányon és a Vitorlás téren lehetett frissítő sétát tenni. A kis pihenő után hajóra szálltak, a habokat szelve jutottak el a tihanyi kikötőbe. Első útjuk a dombtetőn álló Tihanyi apátsághoz vezetett, ide kisvonattal érkeztek, majd a belvárosában, egy csárdában, közös ebéd mellett osztották meg élményeiket. Természetesen a látnivalók közül nem hagyták ki a Visszhang-dombot, a Marcipánmúzeumot és a Tájházakat sem.

A kirándulók rengeteget beszélgettek és nevettek, sok közös fotó őrzi az együtt töltött nap emlékét. Vlasich Krisztián elárulta: mivel ez a kirándulás is nagyon jól sikerült, rengeteg élménnyel gazdagodtak, már most elkezdték szervezni a december 9-i Budapesti kirándulást, mely során a Parlamentet és az Adventi fővárosi vásárt is megtekintik majd, hiszen az ilyen programoknak nagy közösségépítő szerepük van, amelyre szükség van a mai világban. 

Kapcsolódó fotógaléria
Tihanyi kirándulás
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu