2024. március 28. csütörtök | Gedeon

IX. Városi Gyermeknap

[Egyesületi hírek] 2016. május 28. | Harisné Németh Veronika
Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén, május 27.-én pénteken került megrendezésre a IX. Városi Gyermeknap a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület, Csepreg Város Önkormányzata és számos együttműködő partner összefogásának köszönhetően.
IX. Városi Gyermeknap

Az időjárás eleinte nagyon kegyes volt hozzánk, hisz a rendezvény kezdetén ragyogó napsütés fogadta a kilátogató gyermekeket és szüleiket.

A rendezvény első fellépői a legkisebbek közül kerültek ki. A Csepregi Óvoda Süni csoportjának Casino Twist című előadását csodálhatta meg a lelkesen gyülekező közönség, aki természetesen nagy tapssal jutalmazta a táncos lábú apróságokat.

Őket egy újabb lelkes és energikus csapat követte, a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola Kötélugró csoportja. Tőlük is egy igazán színvonalas produkciót kaptunk emlékbe.

A kötélugrók után pedig már fel is sorakozott Csepreg Város Mazsorett Csoportja, hogy ők is elkápráztassanak mindenkit színes és mozgalmas műsorukkal.

Ezután egy kicsit műfajt váltottunk, az Ákom-Bákom Bábszínház lépett a színpadra, „Egyszer volt…A kiskondás” című előadásával. A színpad előtt helyet foglaló gyerekek szájtátva figyelték a lusta kiskondás újabb és újabb kalandjait.

Sajnos közben az időjárás úgy döntött, hogy szomorkásabbra fordul, így az eredeti helyszínünkön már csak a tombolasorsolásra volt lehetőségünk. Sokan várták nagy érdeklődéssel a sorsolást, amely során a számokat egy vállalkozó kedvű kislány húzta ki. Érdemes is volt a romló időjárás ellenére megvárni a sorsolást, hiszen rengeteg szuper játék talált gazdára.

A következő fellépőt, Juhász Marcell interaktív bűvészt bevarázsoltuk az általános iskola aulájába, mivel közben esni kezdett az eső. De a közönség azon része, akiket nem tudott elriasztani az eső, egy újabb élménnyel lett gazdagabb az érdekes és változatos műsornak köszönhetően. A gyerekek szinte egymással versengve jelentkeztek segédkezni egy-egy bűvész trükk bemutatásánál, ami bizony még a felnőtteket is elkápráztatta.

A bűvészbemutató után már csak egy műsorszám volt hátra, a Póker Együttes gyermekkoncertje. A kitartó közönség létszáma az eső miatt kissé megfogyatkozott, de a kisebb létszám sem volt akadálya annak, hogy szép befejezést adjanak egy tartalmas napnak.

A fellépők mellett természetesen idén is voltak kísérőprogramok. Most is hosszú sorok kígyóztak az ugrálóvár és az óriáscsúszda előtt, de nagy sikere volt az arcfestésnek és a csillámtetoválásnak is. Újdonság volt a Bicikló, azaz a kerekeken guruló lovacska, melyet nagyon sokan ki is próbáltak.

Aki pedig kicsit elfáradt a rengeteg program során, választhatott, hogy pihenésképpen pattogatott kukoricát, vattacukrot vagy kürtőskalácsot enne szívesebben.

Összességében elmondhatjuk, hogy bár az időjárás a nap végére már nem volt barátságos velünk, de ez sem akadályozhatta meg a sok-sok kilátogató gyermeket és szülőt abban, hogy igazán jól érezzék maguk a Városi Gyermeknapon immáron kilencedik alkalommal! 

Ezúton is köszönjük a fellépő csoportoknak a nagyon színvonalas műsort, a rendezvény együttműködő partnereinek és támogatóinak pedig az önzetlen odaadó segítséget!

Kapcsolódó fotógaléria
IX. Városi Gyermeknap
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu