Szebb Holnapért Család- és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvény

[Egyesületi album] | Esemény időpontja: 2018.05.25. 10:00 - 11:00

2018. május 25-én pénteken délelőtt 10 órakor Ágh Péter országgyűlési képviselő és a három konzorciumi együttműködő partner képviselője ünnepélyesen is átadta a Szebb Holnapért Család- és Karrierpontot, melyet a projektnyitó rendezvény követett.


A konzorcium vezető Szülőföld Kulturális, Sport, Pénzügyi, Fogyasztóvédelmi és Örökségvédelmi Egyesület, a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület és a Vas Megyei Kormányhivatal együttműködésében megvalósuló EFOP.1.2.9.-17-2017-00110 azonosítószámú,,Észak Vas Nő"projekt Csepreg központtal, Kőszegtől egészen Sárvárig bezárólag segíti a nőket, a család és a karrier összeegyeztetésében. Számos programot, képzést, fórumot, kerekasztal beszélgetést, nyári tábort szerveznek majd bevonva ebbe a családokat és a nőket egyaránt. Az irodában is igyekeznek segíteni a nők mielőbbi elhelyezkedését, a család és a karrier összehangolását.


Az iroda nyitvatartási időben várja ügyfeleit:


Hétfő: 8-12


Kedd: 8-12


Szerda: 8-16


Csütörtök: 8-12


Péntek: ügyfélmentes nap


Vlasich Krisztián Csepreg Város polgármestere a megnyitón elmondta: arra adott forrást Magyarország Kormánya, hogy a nők munkavállalását segítsék, a kisgyermekes anyák presztizsét javítsák.


Kapiller Sarolta, a járási hivatal vezetője nőként, anyaként, nagymamaként és munkajogászként fejtette ki: a család és karrier összeegyeztethető, sok olyan forma van, amiben a nők foglalkoztathatók.


Ágh Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a középpontban álló családok lelkét a nők adják, lényeges, hogy a gyermekvállalás után hogyan térnek vissza a munka világába.


Szarka Anikó és Farkas Gabriella, a projekt munkatársai a projekt bemutatása, céljai mellett a munkaadói oldalra kiterjedően is ismertették a feladataikat, melyben fontos szempont lesz majd a velük való szoros együttműködés, s a jó foglalkoztatási minták átadása, népszerűsítése és alkalmazása.


Farkas Csaba a nyertes konzorcium vezetője hozzátette, örül a három szervezet együttműködésének, s bízik a projekt céljainak sikeres megvalósulásában, mely a nők helyzetét kiemelten segíti majd, Észak-Vas megyében.

Fotók
Szebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvénySzebb Holnapért Család és Karrierpont iroda átadó és projektnyitó rendezvény
Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu