2024. március 29. péntek | Auguszta

Mikulás a Főtéren

2005. évtől fogva, már kihagyhatatlan program a csepregiek számára a minden év december 5-én megrendezésre kerülő Mikulás a főtéren gyermekváró program. Ekkor ugyanis az egyesületünk a Területi Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal közös szervezésben, kellemes zene, jó ízű forralt bor és tea mellett, több száz kilátogató gyermekkel és szülővel együtt közösen várjuk a nagyszakállú télhozó Mikulást, aki krampuszai segédletével hintón érkezik meg minden évben Csepreg Város Főtérre a gyermekek nagy-nagy örömére.

Egyesületi tagjaink az egyesületünk elnökének Vlasich Krisztiánnak a vezetésével színes és látványos külsőségek és maszkok kíséretében játszák el minden évben a Mikulás és Krampuszok szerepeket.

Azok a bátor gyerekek, akik verssel, énekkel vagy éppen mondókával kedveskednek a Mikulásnak, jutalmul cukrot, csokit kapnak ajándékba a Mikulás puttonyából.

A rendezvényre a kilátogatók apró sütemények megvásárlásával támogathatják a programon szerepet vállaló Idős Lakókért Alapítvány munkáját is.

Kép: Mikulás a főtéren gyermekváró program

Rólunk

A10 lelkes fiatal kezdeményezésére jött létre 2003. október 20-án Csepregen. Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.
Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása.

Elérhetőségek
Levelezési cím: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 11.
Elnök: Vlasich Krisztián
Telefonszám: 20/968-7350
E-mail: szebb-holnapert@index.hu
Honlap: www.szebbholnapert.hu